XXII. évf. 23. szám

KÖZÉLETI HETILAP

2010. június 10.

 
Elhallgatott történelem
Aki pofon vágta Angliát
Günther Prien és az U–47 története, 8. rész
Az első világháborús Scapa Flow-al kapcsolatos német tervekben szerepet játszott az is, hogy Berlinben rendelkeztek bizonyos értesülésekkel azzal kapcsolatban, hogy a kikötő védelmi berendezéseit, illetve ezek fejlesztését meglehetősen elhanyagolták ellenfeleik. Azért történt mindez, mert a brit Admiralitás előnyben részesítette a nagy csatahajók építésére vonatkozó terveket minden egyébbel szemben. A német U- hajók háború eleji feltűnése, bár mint mondtuk, nem járt kézzel fogható sikerrel, ahhoz azonban elegendő volt, hogy az angolok kiürítsék Scapa Flow-t, és hajóik legnagyobb részét előbb Skócia nyugati partjaihoz, majd pedig az északír kikötőkbe vonják vissza. ...
Kosaras Péter Ákos

A cikket teljes terjedelemben a Magyar Fórumban olvashatják!